Dr. Konkoly Mihály

DipWSET, nemzetközi borakadémikus, agrárközgazdász, borász

A borral és a borok világának szépségeivel a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, a Borkultúra alapjai című tárgy során ismerkedtem meg. Az alapdiplomám szakdolgozati témája a bormarketing volt, majd másoddiplomaként a Szőlész-borász szakmérnöki képzést is elvégeztem. 2001-ben helyezkedtem el a szakmában, azóta az ágazat több területét volt lehetőségem megismerni. A munkám mellett a tudományos életben is szeretnék helyt állni, ezért megszereztem a Ph.D. fokozatot, kutatási területem a tokaji borok marketingje volt. A WSET diplomakurzust 2014-ben végeztem el Ruszton. 2011 óta a Gróf Buttler Borászat kereskedelmi igazgatója vagyok.

A nemzetközi vásárokon, borversenyeken, szakmai utakon szerzett élményeim a mai napig formálják az ágazathoz fűződő viszonyom, gondolataim.

A mély és tiszta ízeket szeretem. Fehérborokból a testes, tömör, gazdag stílust, vörösekből pedig a karakteres, de nem túl nehéz, pinot noir, kadarka, kékfrankos, syrah alapú borokat kedvelem.